Gyász-és Veszteségfeldolgozás Módszer

Életünk során rengeteg veszteség ér minket. Elhagyunk és elhagyatunk. Halálesetek. Szakítások, válások. Felbomló barátságok, megromló családi kapcsolatok. Sokszor kívánjuk azt, a múlt bárcsak máshogy történt volna, bárcsak több, szebb, vagy jobb lett volna.


Nagyon keveset tudunk arról, mit is lehet kezdeni a veszteségeinkkel. Próbáljuk elfoglalni magunkat, vagy várjuk, hogy majd az idő megoldja ezt is, és talán egy nap egy picit könnyebb lesz. Közben érezzük, hogy nem jó ez így. Ezen önsegítő üléssor alatt együtt dolgozunk azon, hogy egymásnak ellentmondó érzéseink ködében egy kis levegőhöz jussunk. Hogy egy kicsit könnyebb legyen. Hogy tudjunk ismét örülni. Megtanuljuk, mit kezdjünk a szeretettel, mely gazdátlan maradt bennünk.

A megváltozott helyzethez igazodva lehetőség nyílik a Gyász-és veszteségfeldolgozásra online módon is, 7+1 ülés keretében. Az ülések egyéniek, meghitt és elfogadó légkörben zajlanak, előre egyeztetett időpontban. Ezen módon csoportindulástól, földrajzi helytől, korlátozásoktól függetlenül segítséget kaphat az, akinek erre szüksége van.

Első beszélgetésre időpont foglalás az elérhetőségek egyikén kérhető.

man-talking-with-small-group

csoportos foglalkozás

8 hetes csoport: során max. 12 fővel együtt kerül sor a cselekvésprogramra. Hiszem, hogy csoportban dolgozni rendkívül áldásos dolog. Dolgozunk önmagunkon, a másik is dolgozik önmagán. Hétről hétre megoszthatóvá válnak a lelki folyamatok, amennyiben szeretnénk arról beszélni. Azért különleges csoportban változni, mert egymástól is tanulhatunk, ill. kapcsolódhatunk másokhoz.

 

priscilla-du-preez-F9DFuJoS9EU-unsplash

egyéni foglalkozás

7 hetes egyéni program: a cselekvéssorozat elvégezhető egyéni formában is, rugalmas, előre egyeztetett időbeosztásban, empatikus, elfogadó légkörben. Időpont kérhető az Elérhetőségek menüpont alatti lehetőségek egyikén.